Alma Zenekar

Talán nincs hazánkban sem felnőtt, sem gyermek, akinek ne csengene
ismerősen az Alma együttes neve, hiszen a zenekar nevéhez olyan
közismert dalok fűződnek, mint a „Ma van a szülinapom” vagy épp a
legkisebbek kedvelt meséjének, a Bogyó és Babócának a főcímdala. Az idei
évben őket is láthatja, hallhatja, aki kilátogat a Pinka-Völgyi Halas
Napra Vaskeresztesre, hiszen a rendezvénytérben délután a kulturális
programoké lesz a főszerep, ahol fellép az Alma Együttes is.
A zenekart Buda Gábor alapította 1996-ban, és kezdetben a felnőtt
közönségnek játszották többek közt József Attila, Arany János és
Romhányi József verseinek megzenésítéseit. Egy véletlen felkérés kapcsán
kezdtek el a gyermekeknek zenélni, és lassan már csak a legkisebbeknek
játszottak. A zenekar tagjai: Buda Gábor (ének, vokál, gitár, ukulele,
furulya), Berkesi Sándor (basszusgitár, ének, vokál), Mits Marci
(szaxofon, furulya, egyéb fúvós hangszerek, billentyű)

A zenekart arról kérdeztük, hogy látják: a kezdetektől hogyan változott,
színesedett zenéik hangzásvilága?


A kezdetek hangzásvilága egészen más volt a mostanihoz képest, már csak
a zenekarban szereplő hangszerek miatt is. Akkor még brácsa, furulya,
basszusgitár, gitár és rengeteg vokál adta a zenénk alapját. Ez egyfajta
népies, világzenei hangzást eredményezett. Ebben annak is szerepe volt,
hogy gimnazista, induló zenészekként nagy hatással volt ránk a Kaláka
zenei világa. Imádtuk az ő versmegzenésítéseiket, így mi is az ő
nyomdokaikon indultunk el. De 25 év alatt jócskán formálódott a zenekar
zenei világa. Többször voltak tagcserék, és nem mindig ugyanolyan
hangszeres zenész állt az előző helyébe. Hosszú ideig az induló hangzás
kiegészült még szaxofonokkal és egyéb fúvós hangszerekkel, aztán
átálltunk egy kicsit rockosabb vonalra. Manapság picit kezdünk
visszatérni a gyökerekhez, bár a „zúzás” ma sem áll tőlünk messze. 😊
Felnőtteknek zenélni mindig más, mint a gyerekeknek, hiszen míg a
felnőttek legtöbbször csak „hallgatják” a zenét, a legkisebbek aktív
résztvevői is egy-egy produkciónak.

A dalok írásánál már figyelni kell
arra, hogy meg is mozgassák közönségüket?


Persze, természetes, hogy próbáljuk a kicsiket megmozgatni, ezért is
építünk be a koncerteken sok interaktív dolgot, visszaéneklős, mutogatós
játékokat. De vannak „umcás” dalaink is, amikor kifejezetten a tánc, a
mozgás a lényeg. Ezeket nagyon szeretik a gyerekek. A dalok írásánál
inkább a szövegből szoktunk kiindulni. Sok zenekarnál előbb van a dallam
és utána írnak rá szöveget, de nálunk mindig előbb van a szöveg és utána
írunk hozzá zenét. És a megzenésítés lényege, hogy a vers/szöveg
mondanivalóját felerősítsük. Nem az alapján írjuk a zenét, hogy ez most
mennyire mozgatná meg a gyerekeket. Ha mást kíván a szöveg, akkor más
dallamot kap.

A gyermekek sokkal jobban formálhatók, így nekik dalokat írni egyben
felelősség, de óriási lehetőség is: gondolok itt többek között a Mutasd
meg című dalra, ami a fogyatékkal élők elfogadásáról szól, vagy a
Zöldforgó dal, ami a környezetvédelemre hívja fel a figyelmet. Szívesen
csomagol komoly témákat gyerekeknek szóló szöveg és dallamvilágba a
zenekar?


Igen, több ilyen dalunk van. Szeretünk „üzeneteket” elhelyezni a
szövegekben a jövő nemzedéknek. Végül is ez az egyik lényege a
művészeteknek, hogy érzéseket közvetítsünk és valamit tanítsunk, és ez
persze felelősséggel jár. Bízunk benne, hogy pozitív értékeket
közvetítenek a dalaink, és átmennek ezek az üzenetek. Szerencsére elég
sok visszajelzés érkezik hozzánk a szülőktől, hogy ez így van. Amikor
pl. a gyerek rászól szülőre, hogy ezt, vagy azt szelektíven kell
gyűjteni, nem dobjuk a kukába.

A számos dalból ki tudnak-e választani egy-kettőt, ami különösen kedves
a szívüknek? Vannak-e „kötelező” dalok, amik nélkül nincs Alma koncert?

Mi nagyon sokat koncertezünk. Évi 300 koncert  volt a csúcs, de most is
átlag 200 környékén járunk. Ezért sajnos a koncerteken felcsendülő dalok
annyiszor hangzanak el, hogy inkább a koncerteken nem játszott dalok
közül kerülnek ki a saját kedvencek. Ezeket nem sokan ismerik, van
amelyik még a fiókban pihen. Ami biztos: Nincs Alma koncert a Nád a
házam, vagy a Ma van a szülinapom nélkül. De a Bogyó és Babóca is
meglehetősen „kötelező” elem.

Mit üzen a zenekar a Pinka-Völgyi Halas Nap közönségének: hogy
készüljenek a koncertre?


Ne hagyják otthon a hangszalagjaikat és a két ballábukat! Mert itt
táncolni, énekelni kell! 😊 És sokat nevetni! 😊

További
hírek

Programok

Vas Népe Online

Vas megye online portálja, friss információkkal, fotósorozatokkal, videókkal. Sok sport, autók, receptek és hír minden mennyiségben.

vasivizeken.hu

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége horgászati portálja, hírek, halasítások, horgászversenyek, rendezvények, halfogások.

Szombathely -és térségének híreit, eseményeit mutatja be színes programajánlókkal, riportokkal, tudósításokkal.

Élmények

orseginemzetipark.hu

Bemutatóhelyek, tanösvények, szállásajánlatok.​

termeszetjaro.hu

Túraötletek, terepfutás, kirándulóhelyek, Kéktúra, kerékpáros túrák.

visitvas.hu

Fedezd fel a térség és Vas megyei ízeit, tervezd meg az utazásod!​

vasmegye.hu​

Tudnivalók, információk Vas megyéről. Fejlesztések, hírek, turizmus.