Hírek

Beszélgetés Seregi Miklóssal
A tízedik, jubileumi Halas Nap kapcsán Seregi Miklóssal beszélgettünk, aki részt vett a rendezvény életre hívásában, hiszen elnöksége alatt formálódott olyanná, amilyennek ma is szeretjük.

Beszélgetés Metzker Krisztinával
Mezőtúron született, Körös-vidékiként mégis a bajai halászlé mellett tette le a voksát. Hosszú évek állnak mögötte, amit a halas gasztronómiában töltött, a jubileumi Halas Napon

Interjú Dőrei Attilával
Csokigyáros édességosztás, lufihajtogatás, ugrálóvár, arcfestés, tűzzsonglőr show. Csak néhányat említünk azokból a programokból, amik (nem csak) a legkisebbeket várják a Pinka-völgyi Halas Napon. A Lángoló

Interjú Sólyom Fridával, a Körmendi Fúvószenekar vezetőjével
A Pinka-Völgyi Halas Napokon a szervezők minden évben színes programokkal várják az érdeklődőket. Idén ennek a sokszínű kavalkádnak részeként Körmend Város Fúvószenekara is meghívást kapott.

Interjú Sövegjártó Áronnal
A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége immár tizedik alkalommal hívja és várja a horgászat, a halételek szerelmeseit, a családokat és minden érdeklődőt a Pinka-Völgyi Halas


Pinka-völgyi Halas nap kilencedik alkalommal
Fenséges halételekkel, szórakoztató gyerek műsorokkal, táncos-zenés programokkal készülünk az idei évben, a IX. Pinka-Völgyi Halas Napon. Rendezvényünk a már jól megszokott gyönyörű környezetben, a Pinka-völgyében
Sajtóközlemény – Közel 5 millió Forint Leader támogatással újult meg a Vaskeresztesi iroda
A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége sikeres pályázatot nyújtott be a Pannon Térségfejlesztő Egyesület – Eszközbeszerzés támogatása a civil szervezetek fejlesztéséhez című, VP6-19.2.1.-69-8.1.9-21 számú felhívásra

Beszélgetés a közelgő VIII. Pinka-völgyi Halasnapi rendezvényünkről
A Szombathelyi Televízió Ma-Holnap c. műsorában Krizsán Zsuzsanna beszélgetett Puskás Norberttel a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége ügyvezető elnökével a 2022. július 09-én szombaton, immár