Fenséges halételekkel, szórakoztató gyerek műsorokkal, táncos-zenés programokkal készülünk az idei évben, a IX. Pinka-Völgyi Halas Napon. Rendezvényünk a már jól megszokott gyönyörű környezetben, a Pinka-völgyében Vaskeresztesen, azon belül is az Alpesi Fogadó és Horgászturisztikai Központ területén kerül megrendezésre 2023. július 8-án szombaton.
A szervező Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége fontosnak tartja, hogy ez a nap a horgászat, a halételek iránt érdeklődő közönségé, a családoké lehessen. Ebben az évben is megrendezésre kerül a barátságos horgászverseny három kategóriában, majd a családok, baráti társaságok részvételével jobbnál jobb ételek készülnek a halászléfőző és halétel készítő versenyen.
A főzőcsapatok háza táján minden évben remek a hangulat, akik a zsűrizés után szívesen meg is vendégelik a kilátogatókat az elkészített gasztro csodákkal.
Kora délután indulnak a színpadi programok az Alpesi Fogadó rendezvényterében. Először a Vaskeresztesi hagyományőrzők nyitják a rendezvényt, majd ezt követően a Szombathelyi Kötélugró Klub látványos műsorát nézhetik meg. A köszöntések, ünnepélyes eredményhirdetés után a legkisebbek gyülekezhetnek a színpad előtt, hiszen fellép nálunk BRANDNYÚL. A gyerekeket egész délután várja a lufi kánaán, egy hatalmas csúszdás légvár, különféle szórakoztató halas gyermekjátékok, arcfestés és egy mókás bohócműsor is.
A horgászat szerelmesei a Tacklebait horgászati bemutatón leshetnek el újabb technikákat és ismerkedhetnek meg a cég kiváló termékeivel. A rendezvényen a Mittl pincészet jóvoltából borkóstoló is lesz.
A halas nap programajai díjmentesen látogathataóak, a központilag készített halételek kóstolására 1000 forint támogatói hozzájárulás megfizetésével lesz lehetőség: az érdeklődők halászlevet, sült halat, füstölt harcsát és halbászt kóstolhatnak az egyéb halétel különlegességek mellett.
Az esti tombolasorsoláson több százezer forint értékben sorsolunk ki nyereményeket. Csakúgy mint tavaly, a napot idén is a környékbeli Žgano együttes fergeteges koncertje zárja.
A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége minden érdeklődőt szeretettel vár ingyenes programjain.
Részletes információ és nevezés a www.vasivizeken.hu oldalon és 06-94-506-835-ös telefonszámon!
Horgásszunk, főzzünk, szórakozzunk együtt 2023. július 08-án Vaskeresztesen!
Horgászverseny kiírása és az online nevezés elérhető itt:
Halászléfőző -és halételkészítő verseny kiírása és az online nevezés elérhető itt >>>
Letölthető dokumentumok