Pannon Élmény

Sokszínű jelmezes felvonulás – Erik is fellépett Szentpéterfán

Szüreti felvonulás Szentpéterfán

Szeptember 26-án délután a szentpéterfai kultúrház előtt gyülekeztek a feldíszített kocsik, és jelmezbe bújt résztvevők, hiszen nemsokára kezdetét vette a szüreti felvonulás. Még egyetlen métert sem tett meg a tömeg, de már olyan hangulatot varázsolt az erre az alkalomra újra összeállt „Régi zenekar” – a tagok hívták így magukat – , hogy a felvonulók már az indulásra várakozva is ropták a táncot. A település apraja nagyja jelmezbe bújt: többek közt hatalmas Lego figurákat, és egy csapat kéményseprőt is láthattunk, egy autónyi „állatkert” is képviseltette magát, majd feltűnt Obi wan Kenobi mester is, tucatnyi jedivel.

Skrapitsné Jurasits Ágnes polgármester asszonyt még az indulás előtt kérdeztük, milyen civil szervezetek vesznek részt a felvonuláson?

Minden civil szervezet képviselteti magát a felvonuláson, de a lakók is: sokszor azon szoktunk mosolyogni, hogy szinte nincs is kinek felvonulni, mert mindenki jelmezbe bújik, és vonul velünk. A mi szüreti felvonulásunk nem az a tipikus szüreti felvonulás, hanem kicsit karnevál jellegű: ilyenkor mindig ötletelgetnek a csapatok, hogy valamilyen érdekes jelmezbe bújjanak, de természetesen a szőlős kocsik nálunk is megtalálhatók.

Várnak-e más településekről, illetve a határon túlról is vendégeket az idei felvonulásra?

Mindig szoktak jönni az szomszédok Ausztriából, de idén Budapestről is érkezik két csoport, velük a kultúránk révén kerültünk kapcsolatba: egy érdi szereplés alkalmával találkoztunk velük, és kíváncsiak voltak a falura. Egy soproni csoportot is várunk, oda a falunk egyik szülöttje vitte hírünket, ő szerette volna megmutatni, hogy szülőfalujában milyen programokat tartanak.

Milyen hagyományos rendezvényeket tartanak meg a faluban?

Immár több, mint húsz éve februárban, a farsangi időszakban kerül megrendezésre az alapítványi bálunk: ilyenkor a résztvevők szívesen bújnak jelmezbe. A májusfa állítás, illetve a kitáncolás is visszatérő rendezvényünk, emellett minden nemzeti ünnepről megemlékezünk, ezeken az iskolások közreműködnek. Civilek bevonásával gyermeknapot tartunk, a Hősök napja minden május utolsó vasárnapján megrendezésre kerül. Két búcsúnk van: az egyik a június végi Péter-Pál, illetve az augusztus 20-i Szent István búcsú, utóbbinál több éve hagyomány, hogy az egyház szervezésében ezt egy közös ebéddel is megünnepeljük, ilyenkor összejön a falu apraja, nagyja. Szeptember végén van a falunapunk, amit a szüreti felvonulással kötünk össze, ezt egy Mihály napi tűzgyújtással zárjuk. A 2010-es évek elején indult az országos kezdeményezés, a Magyarország Szeretlek, ami a Mihály napi tűzrakás köré épült. Ezt azóta már nem sok helyen tartják, de mi minden évben megtartjuk. Ennek az az érdekessége, hogy – hiszen Szentpéterfán rengeteg zenész van – ilyenkor minden zenészt meghívunk, és tulajdonképpen egy közös zenéléssé formálódik az ünnep: felcsendülnek magyar illetve horvát dalok, magyar nóták, mindenféle stílus képviselteti magát. Minden évben tartunk idősek napi megemlékezést, amit a vöröskereszt koordinál, ennek a helyi csoportok, iskolások, és óvodások is rendszeres fellépői. Minden intézményünkbe megérkezik decemberben a Mikulás, de a falu minden gyerekét meghívjuk egy közös ünnepségre is, ahova a Mikulás lovas kocsin érkezik. Adventi koncertjeink vannak, karácsonyi műsorokat tartunk: ezt az iskolásokkal, és a faluban élő tehetségekkel együtt rendezzük meg. Ami még nagyon érdekes, és komoly szerepe van: éjféli mise után az alapítvány (Szentpéterfáért Alapítvány) a kultúrháznál forralt borral vár mindenkit. Az év során az egyházi szertartásokat is megtartjuk, ezeket az egyház koordinálja.

Milyen intenzitással vesznek részt a fiatalok a rendezvényeken?

Az a szerencsénk, hogy Szentpéterfán különféle civil egyesületek vannak, többek között, akik a legtöbb fiatalt ölelik magukba, az a tánccsoportunk. Ők benne vannak a kulturális életben, és ők húzzák magukkal a fiatalokat. Mindig vannak megyei, ingyenesen választható programjaink, ilyenkor mindig leülünk, és próbálunk kicsit más fejével is gondolkodva olyan programokat szervezni, hogy olyanokat is meg tudjunk szólítani, akik egyébként nem nagyon érdeklődők. Szerencsénk még az is, hogy sokféle civil egyesületünk van: tűzoltók, színjátszók, énekkar, sportkör. Van egy horvát nemzetiségi önkormányzatunk, akik nagyon sokat tudnak tenni az alapítvány mellett a kulturális életért, ők nagy segítségünkre vannak. A motoros egyesületünk is mindig partner mindenben, az egyház is aktív. Valóban mondhatjuk: Szentpéterfán mindig történik valami.

Milyen közelgő események, rendezvények kerülnek megrendezésre a településen?

Kaptunk egy lehetőséget, aminek keretében egy összetartás emlékhelyet alakítottunk ki, ennek átadása lesz október 3-án délután. Azok a falvak, akik Trianon után visszacsatolódtak Magyarországhoz, lehetőséget kaptak, ennek keretében létesült az emlékhely a kultúrház udvarában. Számítunk a falu civil egyesületeire, szeretnénk az összetartozás, összetartás fontosságára felhívni a figyelmet. Készült egy kis tábla, és arra fogunk kérni minden egyesületet, civil szervezetet, hogy egy lakattal jelképezzük az összetartozásunkat, illetve lesz egy kis vendégkönyvünk, ahova minden egyesület pár mondatban megfogalmazza, neki miért fontos az összetartozás.

Miután mindenki megérkezett a felvonulásra, az óvódások és iskolások is elfoglalták helyüket, lábakra kerültek az utolsó görkorik is, elindulhatott a menet, hogy aztán tegyen egy kört a faluban, majd az Alkotmány utcán is végig menjen, aminek fordulójában finom szendvicsekkel, süteményekkel készültek az ott lakók. A csapat pihent egy szusszanásnyit, majd igazi utacbál hangulatot varázsolva indultunk vissza a kultúrházba. Ott minden felvonuló finom harapnivalóban részesült, majd kezdődhettek a színpadi programok. A „színpadi” jelző az első fellépő – ahogy felkonferálták: „Erik innen a szomszéd utcából” – tekintetében nem állta meg a helyét, hiszen Erik a közönség között énekelt, és ropta végig a zenei produkciót. A Varnyú Country fellépését már nem tudtuk megvárni, de a hangulatot látva egyben biztosak vagyunk: a buli hajnalig tarhatott.

További képek

Fotók és írás: Nagy Georgina

Projektgazda: Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége – 9795 Vaskeresztes, 165/4 hrsz.

www.vasivizeken.hu

A rendezvény beszámoló a VP6-19.2.1.-69-8.1.2-17 számú felhívás keretében megvalósításra kerülő, Helyi értékek és élmények promóciója a Pannon Térségfejlesztő Egyesület területén című projekt (Projektazonosító: 3007530679) keretében jött létre.

További
tudósítások