Pannon Élmény

XVII. Vasi Vizeken – Decathlon Horgászvetélkedő – Karatés pontyok nyerték a versenysorozatot

Horgászverseny

Június 3-án Vaskeresztesen került megrendezésre a XVII. Vasi Vizeken – Decathlon Általános Iskolai Horgászvetélkedő döntője. A helyszíni vetélkedőre a levelező fordulókban nevezett, legeredményesebben teljesítő tíz csapat jutott. A szervező Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége a megmérettetés előtt a résztvevőknek a horgászvizsga tananyagát, illetve Pintér Károly: Magyarország halai című könyvét ajánlotta tanulmányozásra, sugallva, hogy ezek adják majd a feladatok alapját.

Horgászvetélkedő

A megérkezés után Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke köszöntötte a gyerekeket és kísérőiket, ismertette a szabályokat, majd mindenkinek jó versenyzést kívánt. A verseny első részében elméleti feladatok megoldására került sor, ahol többek között olyan kérdésekre várták a választ, mint hogy hány négyzetméteres lehet az úgynevezett csalihal fogó háló, mi a teendő a méreten aluli, vagy védett, horgot nyelt hallal, illetve melyik halat nevezik „látott halnak”? A csapatoknak halfelismerésben is jeleskedni kellett, hiszen tizenegy fotóról kellett pontosan eldönteni, hogy milyen halat látnak a képen. A szervezők már a tesztlapok kitöltése előtt felhívták a figyelmet: pontos megnevezést kérnek, így pl.: a „keszeg” nem lesz elég, ha olyan halat találnak a feladatlapon.

Az elméleti feladat után a horgászhelyek kisorsolása, majd pedig maga a horgászat következett. A Horgász Szövetség minden csapatnak biztosított egy három és egy öt méteres Caperlan spiccbotot, (illetve 4 db M-Team Vasi Vizeken szereléket) ezekkel, vagy akár otthonról hozott azonos méretű spiccbottal egyidejűleg két fiatal horgászhatott. Az etetőanyagok gondos bekeverése után a dudaszót követően elkezdődhetett az etetés, majd egy másik dudaszó jelezte, hogy megkezdődhetett a verseny.

Takács Olivér a „Csalik a horgon” csapatból kérdésünkre elmondta: csapatuk folyamatosan bejutott a verseny döntőjébe, de a mai felállással harmadik éve vannak versenyben. A rábapatyi Arany János Általános Iskolából érkezett gyerekek kukoricával és csontival vágtak neki a pecázásnak, de mint mondták: ha ez nem jön be, akkor megpróbálják a gilisztát is. „Pontyra számítunk, de az se baj, ha kárász vagy keszeg akad horogra” – mondta el Olivér, akinek a rábasömjéni tó a kedvence, és volt, hogy egy alkalommal tíz kilós ponty is a horgára akadt.

A répcelaki Móra Ferenc Általános Iskolából két csapat is érkezett. A „Királykeszegek” első alkalommal jutottak a döntőbe, csapatukból Hanna elmondta: ők is kukoricával és csontival próbálkoznak. Iskolájuk másik csapata, a „Karatés pontyok” nem először versenyeznek, ők szabadidejükben Répcelakon és Csánigon pecáznak legszívesebben.

A verseny után a mérlegelés következett, ahol sajnos voltak olyan csapatok, akiknek egyetlen hal sem volt a szákjukban, de olyan is volt, ahol 7280 grammot mutatott a mérleg.

Az elméleti, illetve gyakorlati feladat után az összesített végeredmény az alábbiak szerint alakult:

  1. Karatés Pontyok (Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola)
  2. Király Keszegek (Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola)
  3. Horg-Ászok (Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola)
  4. Csalik a horgon (Rábapatyi Arany János Általános Iskola)
  5. HALadók (Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola)
  6. Szivárványos ökle (Rumi Rajki István Általános Iskola)
  7. „Már nem ifjabb horgászok” (Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola)
  8. Harcsák (Rumi Rajki István Általános Iskola)
  9. Csepregi Csukalesők (Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola)
  10. Harcias Harcsák (Prinz Gyula Általános Iskola)

A résztevők és felkészítő tanáraik Vasi Vizeken ajándékcsomagot, emléklapot vehettek át az eredményhirdetéskor, az első három helyezett csapatok pedig kupával is gazdagodtak. A versenyen használt két bot mellé a négy fős csapat plussz két Caperlan botot kapott, így minden kis horgász spiccbottal térhetett haza.

Az eredményhirdetés után Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke megköszönte a gyerekeknek a részvételt, a sportszerű versenyzést, a felkészítő, kísérő tanároknak azt, hogy lehetővé tették, hogy a gyerekek eljussanak ide a versenyre, valamint a Horgász Szövetség dolgozóinak, segítőiknek, hogy munkájukkal hozzájárultak a rendezvény sikeres megszervezéséhez. A rendezvény kiemelt támogatója volt a Decathlon Szombathelyi Sportáruház, melynek köszönhetően a nap során szerzett felejthetetlen élmények mellett minden gyermek spicc bottal lett gazdagabb. A fiatalok spiccbotos szerelékét az M-Team úszógyártó vállalkozás, és a Mini-Zoo Díszállat és Horgászbolt közösen biztosította.

A gyerekek élményekkel gazdagon tértek haza, és ötletekkel is ellátták a szervezőket: lehetségesnek találták, hogy ha előbb lenne a horgászverseny, akkor talán délelőtt a halak is nagyobb számban akadnának horogra. Az Alpesi Fogadó rendezvényterének elhagyásakor már egymás között azt latolgatták, ha nem lett volna ennyire meleg, vajon mennyi halat lehetett volna a szákokba terelni. Egyben minden megkérdezett kis horgász egyet értett: jövőre is biztosan itt lesznek a versenyen.

Fotók és írás: Nagy Georgina

www.vasivizeken.hu

A rendezvény beszámoló a VP6-19.2.1.-69-8.1.2-17 számú felhívás keretében megvalósításra kerülő, Helyi értékek és élmények promóciója a Pannon Térségfejlesztő Egyesület területén című projekt (Projektazonosító: 3007530679) keretében jött létre.

Projektgazda: Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége – 9795 Vaskeresztes, 165/4 hrsz.

Az eseményről készült képgaléria megtekinthető itt:

https://pannonelmeny.hu/kepek/vaskeresztes-horgaszverseny/

További
tudósítások